<;

Az ajtók záródnak

Címkék: the vége u2 days playlist down all

2012.10.04. 16:41

Aki ezt a blogot szokta néhanapján pörgetni bizonyára hiányolja a posztokat, hát júni 22 óta egy deka nem született, de még vázlat formájában sem. Az utóbbi időben az én lelkesedésem is csökkent, meg Bonóékról sem hallani olyan sokat (persze a U22 és a turnékönyv elég ellenérv lehetne), illetve a prioritásaim is megváltoztak. Egyszerűen már nem megy, és sohasem ment úgy, ahogy szerettem volna, egyszerűen ahhoz hogy működjön a blog, sokkal több energiát bele kell fektetni, a mostani állapottal pedig sosem lesz nagyobb számú olvasóközönség.  
Úgy döntöttem, hogy 3 év után abbahagyom ennek a blognak az írását. A blog történetében voltak jobb és rosszabb napok, nagyon jó cikkek és pocsék megfogalmazások is. Illetve már adtam számot egy párszor a blog története során, minduntalan megígértem magamnak és azoknak is akik szoktak olvasni, hogy majd jól felpörgetem a blogot. Igazából sosem pörgött annyira, amennyire szerettem volna, és a lelkesedésem is lanyhult. Egyébként a statisztikát nézve, azért még vannak idetévedők, de ők már friss tartalmat nem fognak ezután olvasni. Majd egyszer elindítok egy általános jellegű blogot és abban lesz minden, koncertélmények, utazások és zene, beleértve a U2-t is. Vagy rákapcsolok a tumblr-emre. A másik probléma az utóbbi 1-2 évben az állandó kikacsintások voltak, ami alatt a más zenekarokkal való foglalkozást értem, többször gondolkodtam azon, hogy inkább egy U2 zenei stílusjegyeihez közelálló, a holdudvar zenéjét bemutató, kritizáló blogot csinálok ebből az egészből. Végül a legtöbb és legjobb ötletek a tarsolyban maradtak, és számos jó poszt sem került sohasem ide leírva. Pl. a koncertbeszámolókat sem írtam le, pedig a blog indításakor a fő célom az volt, hogy minél több emberrel megosszam az élményeimet. Illetve egy deka albumkritika sem íródott, pedig az milyen jó munka lehetett volna kielemzni a lemezeket, utánajárni a dalok sztorijának... (szinte megjött a kedvem). Ennyi volt tehát, köszönöm U2, és remélem találkozunk még más fórumokon.
Az utolsó érv pedig, hogy kikopott a U2 a playlist-emből... A slágeres U2 dalok már rég nem hoznak lázba(kivétel JT), a szívszerelmeimet pedig már csak ritkán veszem elő. Egyébként idén nyáron ismét felfedeztem a Joshua Tree-t és annak a legnagyobb vívmányait. Mégpedig a With or Without You tökéletességét, The Edge élete műve a WOWY gitártémája, az I Still Havent Found életerejét, amit szerintem teljesen kinyírtak a gospeles koncertverziókkal.
A végső indok pedig a Július 18-tól Október 4.ig terjedő időszak legtöbbet hallgatott dalainak a listája. A top25-be nem fért bele a U2, a legjobb a Walk to the Water lett 10 lejátszással.

No.  Cím                                         Előadó           
1. Starting Line                               Keane                       34 plays
2. Strangeland                                Keane                       34 
3. Sea Fog                                     Keane                       32
4. Run With Me                              Keane                       31 
5. When It Rains                            Paramore                   30
6. The Boys                                   Keane                        28 
7. Hamburg Song                           Keane                        27
8. Long Drive in a Slow Machine      The Walkabouts          27
9. Horizon Fade                             The Walkabouts         26 
10. Rainmaker Blues                      The Walkabouts         25
16. Sirály                                       Kiscsillag                  23
17. Inside of Love                           Nada Surf/Relient K    22   
18. A Bad Dream                           Keane                       21
19. Misguided Ghosts                    Paramore                  21
20. Try Again                                Keane                       20 
21. The Frog Prince                       Keane                       20
23. Motorcycle Drive By                 Relient K/                  19
25. Tudtam, hogy jönni fogsz          Kiscsillag                  18
26. The Thanksgiving Filter             Drive By Truckers      13
+1 Walk to the Water                    U2                            10 

A cikk olvasásához pedig hallgassátok a következő dalt. Ez a jelenlegi kedvenc U2 dalom, még illik is ehhez a borús hangulathoz


U2 - Down all the days by MissFelix1988

 


Akár a Moment of Surrender is egy jó befejezés lehetne. Remélem azért aki olvasta az szerette a blogot, na csá

A bejegyzés trackback címe:

https://u2010.blog.hu/api/trackback/id/tr284820095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

onekite 2012.10.08. 13:21:39

Szívesen olvastam mindíg ezt a bologot. Sok érdekes, hasznos infot tudtam meg. Pl. ezt a dalt sem hallottam még (pedig fantasztikus). Köszönöm. Sajnálom...

A. Dalton 2012.10.08. 20:26:01

@onekite: Azért pár talonban maradt vázlatot még ki fogok rakni :)
süti beállítások módosítása