The Edge kreativitása visszatért a legutóbbi nagylemezre. Több dalt is az ő gitárjátéka visz el, többek között az Unknown Caller-t is. A Moment of Surrender karakteres szólója is emlékezetes... Ez a dal még mindig üt. Sajnos a 2009-es turnén még nem értékeltem ezt a dalt, később ért be, mint több szerzemény is erről az albumról. 2010-ben pedig már nem játszották. Az Unknown Caller különleges, nincsenek benne akkordok, tulajdonképpen egy 6 perces gitárjáték az egész. Érdemes csak Edge-t figyelni végig és föltenni a kérdést, ehhez hasonlót mikor hallhattunk tőlük utoljára? Nekem egyből a War-ig bezáruló időszak jut az eszembe a pofonegyszerű, viszont annál ütősebb gitártémákkal. Ebbe a korba repít vissza egy kis időre. Fez városában Marokkóban vették fel, és ez az a tipusú dal, amit csak 1x vagy 2x kellett fölvenni és kész volt a dal. Megvolt a fejekben, ezért olyan különleges, nincs túlgondolva, mint pl a Magnificent, amit első hallás(ok)ra érezte az ember a zsigereiben, hogy ott, pont annál a résznél még egy hang beférne, vagy más hangot képzelne oda, mint amit valójában hall. Szóval a Magnifico nem állt össze annyira egésszé, mint az Unknown pedig az előbbin érződik az átgondoltság és vagy 1000szer felvehették, mire összeállt a végtermék és pont ebben a nagy munkában hagyták ki azt a szikrát, amitől ez gigasláger lett volna. Mégis örvendezünk/örvendeznek, hiszen ezt a dalt számítják The Edge nagy visszatérésének, hiszen ilyen tipusú hangzást utoljára a Joshua Tree-n hallhattunk. Na de vissza Jeremiás könyvéhez és a madarak hangjához:

 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.