<;

Megjelent az új Kings Of Leon album is. Nem kellett rá sokat várni, mivel 2 éve jelent meg az előző albumuk, amivel berobbantak saját hazájukban is végre. Rajta két gigaslágerrel, és 2010-es Grammy-n elvitték az év felvételéért járó díjat is a legjobb Rock előadásért, és  a legjobb rock dal díját is elcsípték a 'Use Somebody'-val.  Nagyok voltak az elvárások a 2010-es KOL album körül. A srácok azt ígérték az új albummal kapcsolatban, hogy visszatérnek egy kicsit a régi lemezek hangulatához, lesz egy kis kaliforniai utánérzés is benne. A Rolling Stone egyből adott 4 csillagot az albumra, de tudnunk kell, az utóbbi időben csak úgy szórják a csillagokat mindenkinek. A Use Somebody és a Sex On Fire dalok rekordokat állítottak fel, elvárásokat támasztottak a későbbiekre, nézzük sikerül-e megdönteni ezeket, megmászni a csúcsot, vagy kikerülve más utat választani?

TOVÁBB

2010 májusában kezdték a felvételeket New York-ban. Eddig főként Kaliforniában stúdióztak és egyszer Nashville-ben Tennessee államban. Mint már említettem a felsorolt stílusjegyeken még változtatni akartak, sötétebb, grunge-osabb zenét próbáltak kihozni.
Szept. 8-án jött ki az első Single, a  Radioactive, hát. Ez volt az első reakció. Érezhető rajta a törődés, use somebody-s dalt szerettek volna. Mindenképpen ez a slágernak szánt szerzemény az albumról. viszont meg sem közelíti az említett két dalt. Csak Linket rakok ki erről, könnyen megtalálható, talán már hallottátok is a dalt.Az UK Album Chart-on a lemez a 36. helyen van jelenleg, a BBC Single Chart-on a Radioactive a 14., előző héten a 6. volt.  Ezen az albumon nincsenek slágerek.
A 'The End' cíművel indít az album, és gondolatként fogalmazódik bennem a következő refrén: "this could be the end", az albumot többször (nem győzöm ismételni magam) végighallgatva, ez a dal a jobbak közül való. Őszies hangulatú, a borítóhoz illő dal

A 3. a Pyro, ami nem egy boldog hangvételű dal, a "darker" oldal valóban sikerült a srácoknak, néha már sok ezen az albmon, de ha ilyen dalok gyártásában jók, akkor elnézzük nekik.
Ez a legjobb rész:
I won't ever be your cornerstone, I
Want your love, can you feel it?

Jön a Mary, amit zajosabbra kevertek, beférne az első album tracklist-be.
The Face tipikus Leon szám az újabb stílusból, egész jó. Benne lévő utalás a New York-i munkálatokról "If you give up New York, i'll give you Tennessee" valszeg nem jött be az NYC stúdiómunka. Lehet, hogy a nyugati oldalon, vagy Tenessee-ben több ihletet merítettek volna, mint a világibb keleti parton.
The Immortals megint beférne a kezdőbe az első albumokról.

És most elindulunk a délvidék irányába. Az első hat szám elkülönül a következő 7-től. Ezt legjobban egy kazettán lehetne érzékeltetni. Sokaknak a B-oldal jönne be ezek közül. A Back Down South igazi country dal. Nem sok ilyen van az egész KOL discography-ban, meg is lepődünk, mert én spec nem vártam már tőlük ilyen back to the basics érzést, azonban még így is ez az egyik legjobb dal az albumról
"and we hear the skies
I'm goin back down south now
All I wanna know is how far you wanna go
"
road trip song
Előszeretettel játszották élőben ezt a számot a nyáron, várható Bécsben v. München-ben. Ennél jobb verziót nem találtam:
 

Jön a Beach Side, ami a nevéből is látszik, a nyári kaliforniai utánérzést sugallna, de csak egy koszos bárban elmélkedünk benne a világ dolgain, ami nem lenne rossz ugyan, azonban pár ilyen már található ezen az albumon is. Élőben jól szólhat.
No Money újra az első 2 album, nem köti le a hallgatót.
Pony Up, akármilyen idióta a címe ez a dal visszahoz az ösvényre és felkészít, arra, ami a Kings Of Leon albumok végén szokott ránk várni, a katarzisra. Ez is a régi időket idézi,de a jobb fajtákból, ill. Because-os beütés megvan.

"I See the midnight come, and watch her go"


Az embert sokszor hívják a barátok partizni, a következő dal is erről szól, az éjszakáról és a hazaútról. Only By The Night-os és egyben a korábbiakat is idézi, ez nagyon ott van. Ez az album végi trilógia első részeBirthday. Beraknám Single-be, ki tudja milyen eredményt érne el.


"we gon come together, we gon celebrate
i dont wanna know just what im gonna do
i dont care where youre goin, im comin home with you
"
 

Második Felvonás: Mi Amigo. Jellemző gitárjáték, a banda visszatért a városba! Remek középtempójú ballada. Ez a dal részegségről és a hazaútról szól, ökör iszik magában.


I got a friend
Shows me all the good times

My little friend
Shoots me up and downtown
When I cant get me drunk enough
She pick me out the pieces
Of a place I call home
To sing a song
Till I'm gone, gone, gone
 

És megjött a Because of The Times Arizona-ja, de most nem Camaro-val jött, hanem egy Pickup Truck-al. Ezen az albumon sem maradunk le egy végső balladáról, méghozzá a jobb fajtából, ez felveszi a versenyt a korábbiakkal. Előszeretettel játszák élőben is, csak így tovább.Ez is egy olyan dal tőlük,  amit mindenki a saját gondolataiban formálhat meg, több szólamú jelentése van.
A Trilógia befejező része: Pickup Truck. Az album egyes részei csalódást keltőek, de a vége feledteti a korai bánatot.
I said "you call that a pickup truck?"


 

Konklúzió:
Kíváncsi lennék, a fiúk mit szólnak majd a lemez fogadtatására. Nem sikerült egy épkézláb slágert összerittyenteni, ez nem baj, ha nincsenek olyan céljaik, amivel stadionokat vehetnek be. Ez a támadás most sikertelen lett, viszont sportcsarnokokat már képesek megtölteni a tengerentúlon és ideát is. A Radioactive sugárzásbarát, rádiók játszák, viszont a többiben nincs meg a spritusz a HIT-té váláshoz. Visszatértünk az Only By The Night előtti időkhöz. Mint mondták a bandatagok, visszatérnek a korai művek stílusához, ez sikerült is, de kérdem ez nem visszalépés a fejlődésben? Talán ha egy kicsit kísérleteznek pár dallal, az feldobhatta volna ezt az anyagot. A Because Of The Times és a Youth lemez keveréke ez az album valahol a kettő színvonala között. A Because volt a KOL lemez, ott megtalálták a stílusukat. Azt kéne továbbfejleszteni a jövőben, az Only By The Night kicst más ösvényen haladt, a populárison, most is megvoltak az ötletek, de nem sikerült azt a rengeteget összegyúrni, egy jó dalhoz legalább 3-4 téma kell, itt a jobb daloknál van 1-2, talán ezért nem sikerült most. Abban biztos vagyok, hogy 1-2 éven belül új anyaggal fognak összeállni, talán a megszokott producerpárost elvethetnék egy album erejéig, hogy lássuk, mással hogy sikerül a munka, talán egy frissítés nem ártana. Mert ha a következő anyagok is erre a sémára épülnek, ha nem tud megújulni a zenekar, akkor előbb-utóbb meg fogják unni az emberek és más irányba fognak nézni. Ezt fogom tenni én is. A U2 képes volt többször is pályafutása során, és ez hozta meg a hosszútávú sikert.

Az album a mai felhozatalban üde színfolt, viszont magától az együttestől többet lehetett várni, nem ez az album lesz a "cornerstone" a pályájukból. Inkább az előző kettö. Azért ott leszek a München-i koncerten az biztos.
4es alá

A bejegyzés trackback címe:

https://u2010.blog.hu/api/trackback/id/tr922383132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása