<;

Egy album, ami mindent megváltoztatott, ami mindent a feje tetejére állított.
2001-et írunk, tombol az electro, techno, a disco szezon. És ekkor jön 5 New York-i srác és megváltoztajta a zene irányát egy teljesen más irányba a fiatalok körében. 2001 mondom ekkor még nincsen Killers, vagy White Stripes, Coldplay.... Ekkor kőkemény diszkó van amit vagy beveszel és lenyeled vagy az "öregek" zenéjét hallgatod. Ekkor jött a Strokes és a garázsrokjával új műfajt alapított. Igazából nem alapított hanem lerakta az igazi vasbeton alapkövet az AltRock-nak, az Indie-nek. Számtalan zenekar indult el az ő általuk kitaposott ösvényen azóta. Kinőtt a Yeah yeah yeahs, Jack White és még sorolhatnám. Ezt az albumot nem flac-ban kell hallgatni hanem koszos 128kbps mp3-on mert garázsrock basszátok meg, amit ez az együttes újrafogalmazott az évtized elején. Koszos dirty, zajos de ettől jó, nem kell a tökéletes hangzást keresni, mert ettől lett eredeti és ezért szeretjü azóta is, amit én személy szerint csak fél éve fedeztem fel de akkor is érződik benne valami forradalmi, valami keudeti dolog, ami után fejlődésnek indulhat az altrock és a myspace ma már magyarországnyi embermennyiségű zenekart tart el ebből az irányzatból. Csak hallgasd meg a Soma-t, Az Is this it-et egyből megérted mi a lényeg. Na csá majd küldök videót is a hívőknek addig is hallgasatok ZENÉT!!! Gitárzenét basszátok meg. Ádám voltam, na csá

A bejegyzés trackback címe:

https://u2010.blog.hu/api/trackback/id/tr141949205

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása