<;

2012 első nagy meglepetése a hazai rock színterén a Tankcsapda "szétesése". Ugyanis Cseresznye, alapító, gitáros, dalszerző kilép a zenekar, fásultságra és kiszeretésre hivatkozva. Így az "eredeti" felállásból Lukács maradt mindössze. A zenekar az utóbbi időben már nem tudott megújulni, az utolsó albumok már csak önismétlések voltak. A legutolsó két album már csak agonizálás volt, kevés ötlettel. A Mindenki Vár Valamit albumba még belehallgattam, a legutóbbiról pedig nem sokat tudok. Nekem a személyes kedvenceim a Baj Van, Agyarország, Élni vagy égni, Az Ember Tervez albumok. B
Voltam jó pár koncerten, legutóbb nem is régen a MOL-os karácsonyi koncertjükön voltam, előtte pedig a szigeten láttam a koncert felét.
A zenekar szövegei mindig aktuálisak lesznek, a zenéjük is időt álló, részemről ennyi volt a Tankcsapda. Ízelítőnek beágyazok pár személyes kedvencet az életműből. Koncertvideókat a videómegosztókon lehet megtalálni. A kiválás apropóján bőven lehet szemezgetni a sötét hangulatú dalok között. A tovább mögött megtaláljátok a hét slágerét is közöttük

A 95-ben megjelent Ember Tervez albumról a 'Szenvedj' 
 


A következő a 2001-es Agyarországról van, ez a lemez hozta meg számukra a sikert a szélesebb rétegek között, a mára vércikivé vált Mennyország Tourist-tal. Az album ezen kívül is tele van slágerekkel, deszkás slágertől kezdve az akár eddás vonal felé menő Ez az a házig. Az Üdvözöl a Pokol egy sunshine fílinges bulizós dal, ezt is választhattam volna, azonban itt van a Meg kell halnom. Ezt a dalt egy teljes héten át tartó szorongásos halálfélelem alatt hallgattam, nagyon szarul voltam, ez a dal kirántott és erőt adott. Furcsa mód. Egyébként nagyon dallamos, akár még fülbemászó jelzővel is lehetne illetni


Az Élni vagy Égni megjelenése rántott be a csapda rajongók közé. Ezért muszáj lenne innen is idéznem egyet. Azonban 2012ből nézve nem látom olyan meghatározónak ezt a lemezt, persze tele van slágerrel, az ezzel járó felszínességgel. 
Maradunk az Agyarországnál, ami a legkiforrottabb lemezük lett, rajta van az über slágerük, de elfér rajta a még évek után is friss és új mondanivalóval értelmet nyerő nóták mint a 'Föld és Ég'. Nálam a No.1. Tankcsapda ballada és egyben ez a hét slágere is:
 


A végére pedig az egyik első daluk a 'Félre a tréfát' a Baj Van albumról , ami kicsit pozitívabb darab, rengeteg jó számuk van, érdemes meghallgatni, letölteni, megvenni a lemezeket, a slágereket pedig tegyétek félre, az csak a felszín, ennél sokkal de sokkal jobb a Tankcsapda:
 

 


Érdemes átállítani az youtube ablakok bal alsó sávjában lévő értékeket minél magasabbra, a jobb hangminőség érdekében. Az utolsónál sajnos erre nincs mód, de legalább karcosabban szól :) tank csap da tank csap da tank csap da
 

A bejegyzés trackback címe:

https://u2010.blog.hu/api/trackback/id/tr43555917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása