Stargarden 1.nap
Címkék: budapest fesztivál blues bill deep purple gyula animals band deak stargarden
2010.06.05. 21:53
Tegnap kilátogattam az 1. Stargarden fesztiválra. 3 színpad volt, zene mellett lehetett csabai kolbászt enni, húszfajta pálinkát és bort inni. Elsősorban egy közeli ismerősöm miatt mentem ki, mert Ő nem szokott fesztiválozni, sportcsarnokos koncertekre sem jár, viszont a Deep Purple a régi kedvence, és megjött a kedve lazulni egy kicsit. Én meg mint zeneszerető vele tartottam, nem hiába. Tovább mögött a részletek. Túloldalt szavazás is lesz.
Elsőként az Animals-t néztük meg. Ahhoz képest, hogy ők voltak a legöregebbek (kiv. a fekete dobosukat), nagyszerű koncertet toltak
Le is töltöm a remastered albumukat (ha van ilyen), mert remek zenéik vannak. Kellemes csalódás volt számomra. Végig bolondoztak a színpadon, látszott, hogy nem csak a kötelezőért jöttek.
Volt még Deák Bill is. Őt csak fél órát láttam, mert Omegára kellett menni, ami az a zenekar, amit mai napig nem értek mi jót játszanak. Hallgatásuk közben voltak pillanatok, amikor kijöhetne több egy dalból de csak üres pütyögés az egész. Vissza Bill kapitányra Ő hozta a kötelezőt fiatal zenészeivel, a kor már meglátszik, mondogatta is közben, hogy már érzi az idők szavát.
Saját felvétel:
Végül a Purple. Nagyon jók voltak ők is a változatosság kedvéért.(eredeti felállásból már csak 2-en vannak, a dobos és az énekes) Végig élvezték, próbált az énekes magyarul is érthető szavakat mondani pl.: magnifik... kedves volt tőle, végig dícsérte a közönséget, lehettünk 20ezren felső hangon. Amikor megérkeztünk pont elkaptuk a Korál pár számát, ott volt egy dobszoló, hát a Purple dobosa annyival volt jobb mint a hollandok a magyarok ellen ma délután. A gitárosról meg nem lehet szavakat zengeni, nem elektronikázták szét (azért a billentyűs próbálkozott) össz-vissz 2 gitárt használt a szólista, remek fogásokat lehet tőle tanulni :D
Még egy vidi, hang az jó minőség szerintem, a képi anyag most gyengébb lett:
Egy nap bőven jó ebből a fesztiválról, kicsit drága volt a jegy, ahhoz képest, hogy 3 színpad van és kevés fellépő, de nem mondom azt hogy nem érte meg. Ákost is megnéztem volna ma, de őt sűrűbben lehet látni. Majd úgyis megyek voltra és szigetre még idén.
Kedves olvasók hova mennek fesztiválozni?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.