<;

Jön a szigetre a Stone Roses. Ennél megfelelőbb apropót nem is találhattam volna, hogy kitegyem a főoldalra őket. 89-ben ők támasztották fel az angol középnyugat zenéjét, és tették Manchester-t zenei fővárossá egy ideig. A semmiből összedobtak egy olyan albumot elsőre, amit másoknak egész életpályájukon nem lehet egy best of-ban összefoglalni. Nem is tudták elviselni a Stone Roses című album súlyát, és a második albumot két évig készítették, végül 94-ben jött ki, de nem tudtak vele igazán nagyot alkotni, addigra már az ő hatásukra felkapaszkodó zenekaroknak "jobb" zenéjük volt. Belső feszkók és egyéb dolgok közrejátszásával végül 96-ban szétváltak, 15 év után viszont újra összeálltak, és új albumot akarnak kiadni. Azóta klasszikussá vált első album máig hallható egyes rádiókban, pl a fools gold a petőfin, de a nagy slágerek sem koptak meg az idők során, mint a 'She bangs the drums', 'Waterfall', 'Made of Stone'. A zenekart egy számítógépes játék által ismertem meg, méghozzá a guitar hero-ban szerepelt a 'she bangs the drums'- Érdemes kimenni egy jó kis nosztalgiakoncert lesz, remélhetőleg pár ígéretes új dallal.
A legelső dalukat az albumról hallgassátok meg ízelítőnek, a Q magazin szerint minden idők 32. legjobb dala az I wanna be adored 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://u2010.blog.hu/api/trackback/id/tr63466400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása